Zárcsere a betörés megelőzésére bejárati ajtón

A zárcsere szerepe kulcsfontosságú lehet egy lakás, ház esetében, hiszen ahhoz, hogy az ajtót kinyissuk, először a kulcsot kell elforgatni, a zárat kell kinyitni. Ami nem mindegy, hogy az ajtót a saját kulcsával nyitjuk-e ki vagy a betörő egy álkulccsal, célszerszámmal teszi ezt meg roncsolásmentesen, amíg mi házon kívül tartózkodunk. Sajnos a mai rohanó világban senki nem fektet komolyabb energiát a zárcserében és nem tulajdonít jelentőséget ezeknek a dolgoknak, de mi tapasztalatból beszélünk, az ördög nem alszik! A betörők általában akkor dolgoznak, amikor mi is, tehát nappal, vagy éppen éjjel, mikor alszunk vagy esetleg nem vagyunk ott. Nagyon sok sikeres betörés után voltunk jelen, felfordított lakásokat, szomorú, síró embereket látva.

Nem győzzük hangsúlyozni, ezek mind elkerülhetők lehettek volna, ha kicsit jobban odafigyelünk az ajtóra, hívunk hozzá szakembert és kellő időben zárat, zárbetétet, zárszerkezetet cseréltetünk az ajtón.

Már vannak olyan zárak, és mi is ilyenekkel dolgozunk, amelyek betörésbiztosak, állják a strapát, megakadályozzák a betörők behatolását, megvédik az ajtót, a lakást. Mi is csak ilyen zárbetéteket használunk munkáink során, meg is említenénk kettőt. Az egyik egy Mabisz 5 tanúsítvánnyal rendelkező bevizsgált zár, melyhez 5 db kulcs tartozik és egy kódkártya az illetéktelen másolások ellen. A zár fúrás-, finomnyitás-, törés-, rongálás ellen véd. Európai profiljának köszönhetően, a magyar ajtóknak a 99 százalékába beszerelhető.

Szervizautónkban több méretet tartunk ezekből, így vagy a betörés előtt, vagy a betörés után azonnali zárcserét tudunk végezni.

Zárbetét cseréje betörésbiztos kivitelre kiszállással

Az RB LOCXIS zárbetét egy olyan Mabisz 6-os besorolású zár, melyet az izraeli Rav-Bariach zárgyártó úgy talált ki, hogy mindenfajta betörésvédelmi módszernek ellenálljon és minőségileg is hosszútávú működést biztosítson!

Az RB LOCXIS zárbetétet sokszor alkalmazzuk budapesti zárcseréink során, helyszíni munkavégzéssel, minden kerületben, kiszállási díj nélkül. A LOCXIS zárbetéteket az ügyfél előtt bontjuk ki a gyári csomagolásból. A zárbetét szabadalmi védelemmel van ellátva, ami azt jelenti, hogy a kulcsban mozgó alkatrészek vannak, ez biztosítja a másolásvédelmet, amelyre a zárgyártó kérte meg a szabadalmat, ami 2030-ban fog lejárni. Addig a kulcsot csak adott helyen, a hozzá tartozó kártyával lehet csak másolni! A LOCXIS zárbetét fúrás-, törés-, finomnyitás-, magkihúzás-, rezgetés-, savazás ellen van védve. Tökéletessége 100 százalékos biztonságot ad a bejárati ajtónak!

Ajtózárbetét cseréje lakásvédelem céljából

Az ajtó zárbetétjének cseréje nagyon fontos, pláne akkor, ha új lakásba költözünk, vagy ha akadozik már a zár, probléma van vele, vagy esetleg csak azt vettük észre, hogy a lépcsőházban már több ajtón is próbáltak betörni. Ilyenkor érdemes cseréltetni, de mindenféleképp egy szakember tanácsát kikérni, hogy milyen zárcserét kellene végeztetni, ami megelőzi a betörést. Higgyék el, az elmúlt 12 év tapasztalata megerősíti azt, hogy 30-40 ezer forintért nem érdemes kockáztatni! Ennyit mindenkinek meg kell, hogy érjen egy olyan zárcsere, ami szavatolja a biztonságot, azzal szemben, ha egy betörő meglátgat minket, miközben az igazak álmát alusszuk.

Zárszerviz cégünk Budapest összes kerületében, kiszállási díj nélkül dolgozik, ha megrendeli a zárcserét. Ebben az esetben csak a mi egyszeri munkadíjunkat kell megfizetni és a zárbetét árát.

Pl. egy műanyag bejárati ajtóban nálunk egy 5 kulcsos RB Keylocx zárbetét komplett cseréje 32.000 Ft-ért megrendelhető.

Hívjon minket az alábbi telefonszámon, ha biztonságra vágyik és jó, megbízható zárbetétet szeretne használni!

06-30-408-8914