Milyen előnyei vannak, ha egy budapesti zárszerviz szolgáltatót bízunk meg a zárcserével?

A legnagyobb előnye, ha egy szerviz szolgáltató céget bízunk meg az ajtózárak kicserélésével, hogy vállalnak rá garanciát a munka elvégeztével. Természetesen beszereljük azokat a zárakat is, amit az ügyfelek vesznek meg maguknak valamelyik zárszaküzletben. Itt annyi a tudnivaló, mivel nem mi vettük, nem minket illet a garancia. Ha két nap múlva nem nyílik a zárbetét, akkor az ügyfélnek kell kivenni azt, majd elvinni a zárat abba a szaküzletbe, ahol vásárolta. Csak felmerül a kérdés, hogy ott mit fognak mondani. Általában azt, hogy nem garanciális, mert nem szakember építette be. Egy jó tanács, ne vásároljanak zárszaküzletben zárbetétet, se ajtózárat, mert nincs rá garancia. Sokan azt gondolják, hogy igenis van, de nincs, mert a bolt nyugodtan hivatkozhat arra, hogy nem szakember szerelte be. Ha az ügyfél arra hivatkozik, hogy mi szakemberek vagyunk, de mi mg nem vállalunk rá garanciát, mert nem tőlünk származik a termék, akkor ez egy ördögi kör, amit meg kell érteni. Próbálunk a legjobb áron szolgáltatni ajtónyitás, illetve zárcsere tekintetében, de nyilván nekünk is meg kell élnünk, van hasznunk a szolgáltatáson, de egy garancia többet ér annál, minthogy órákat rostokoljunk egy házilag beszerelt zárbetét miatt az ajtó előtt.

0-24 órás szolgáltatásuk valójában elérhető? Hétvégén is nyitva vannak?

Nálunk valójában megállja a helyét a nonstop, éjjel-nappali zárszerviz. Mindig van szerelő kollegánk, aki a nap 24 órájában elérhető, dolgozik, kimegy a helyszínre. Mi mindig nyitva vagyunk, az év 365 napján elérnek minket, ha ajtózár problémáról van szó. Itt azért tisztázzuk, hogy tőlünk vásárolni nem lehet, nem is értjük a megkereséseket, miért hívnak fel minket, hogy zárat akarnak venni, mikor a cég neve, illetve a weboldalunk nevében is a zárszervíz szó szerepel. Néha csodálkozunk az emberi elmén, hogy ha valakinek lyukas a gumija, miért keresi fel a villanyszerelési szaküzletet, na de ez egy másik történet.

Ajtónyitás, zárnyitás szakszerűen, Óbudán, Zuglóban, ki, merre lakik, arra megyünk

Igyekszünk a legjobb szaktudásunk szerint minden típusú ajtózárat úgy kinyitni, hogy minél kevesebb kárral járjon a tevékenység. A rongálást kizárólag a zárra helyezzük, azokat lehet cserélni, magában az ajtóban nem okozunk kárt. A III. és a XIV. kerületben is szolgáltatunk. Mindig oda megyünk, ahol hívnak, abban a kerületben végezzük a zárcserét, ahol szükség van ránk. Legyen szó nyitásáról, zárásáról, ajtómegerősítésről vagy kódolásról az olasz zárak esetén, mi készen állunk.

Szakembereink tapasztalata és hozzáértése kimagasló, szervizautóink jól felszereltek, szinte mindent megoldunk a helyszínen, amit a megrendelő kíván. Ha valami nincs náluk, azt gyorsan beszerezzük vagy a központi raktárunkból vagy valamelyik partnerünk zárszaküzletében, sokáig nálunk ajtó nem marad nyitva. Budapest összes kerületében nonstop zárnyitást végzünk, meghibásodás miatt vagy akár egy véletlenül elhagyott lakáskulcs miatt is. Az ajtónyitáshoz minden esetben kérünk valamilyen papírt az ügyféltől, tulajdoni lap, lakcímkártya, bármilyen igazolás (szomszéd pl.), ami tanúsítja, hogy az ajtó a megrendelő tulajdona. Bérlőnek ajtót nem nyitunk ki, csakis a tulajdonos megbízásából vagy ha van bérleti szerződés. Külföldi állampolgároknak egyáltalán nem nyitunk ki az ajtót, még akkor sem, ha ott lakik. Szintén szerződés kell ahhoz, hogy a bejárati ajtó zárját, például éjszaka kinyissuk valakinek, mert elhagyta egy buliban a kulcsot. Tulajdonosok esetén lakcímkártya szükséges igazolásként.

Bukó-nyíló erkély- vagy teraszajtó kilincse forog körben  – vállalnak ilyen munkát?

Ez azért van, mert a szerkezetben tönkrement a lemezmechanika, így csak forog körbe, és a teraszajtó akár bukó, akár nyíló funkcióra már nem reagál, csak forog körben, de a helyén marad. Itt beszélhetünk Maco, Roto, G-U vagy bármilyen más, egyéb típusról. Először is orvosolni kell a nyitási feladatot, utána térhetünk rá a zárszerkezet cseréjére, már ha egyáltalán van még olyan típus, gyártják még. Külön ára van ennek a nyitási történetnek, amit előre közlünk, majd ha szükséges, az azt követő vasalat cserére is mondunk árat. A legtöbb esetben azonban már nincs olyan típus a piacon, a gyártást már megszüntették, így arrébb kell helyezni a záródási pontokat. Ez szakember tudását és tapasztalatát igényli, házilag ne farigcsáljanak, úgysem lesz jó, mert ez egy többpontos nyílászáró, nem egy sima kertkapu.

Hátsó teraszajtómat szeretném kívülről zárral zárható tenni

Azok közül a telefonálók közül, akik ilyen igénnyel fordulnak hozzánk, 90 százalékukat sajnos passzoljuk, hiszen nem lehet megcsinálni ezt a munkát. Nagyon kevés az a profil rész a teraszajtónál, ahová be lehetne helyezni egy olyan vasalatot, amelybe egy kilincs és egy zárbetét is elférne. Nyilván vannak olyan nyílászárók, ahol szélesebb, vastagabb ez a rész az ajtón, ilyen esetben ez a kérés megoldható. A leggyakrabban azonban már gyárilag így jönnek be ezek az úgynevezett filléres nyílászárók, amit az építkezés során az építtető a teraszra beszerel, hogy a kis udvarhoz agy a hátsó teraszhoz ki lehessen menni, de ezeknél a kérés nem kivitelezhető. Azt még tudni kell, ha meg is oldható, egy kisebb vagyon lenne és amikor elhangzik a bűvös szám, hogy mennyivel kell számolni, akkor már nem kell senkinek vagy csak simán lerakják a telefont.