Járjunk utána a kínai ajtó problémáinak, eredő okának

Amikor problémák lépnek fel egy termékkel, lehet ez ajtó vagy zár, akkor egy olyan szakértő segítségét kell igénybe venni, aki évek óta ezekkel foglalkozik, van tapasztalata, tudja, miért ilyen rossz a termék minősége. Három neves kínai márkát vásárolnak az emberek. Ez a cikk most reklám nélkül fog íródni, hiszen nem akarunk senkit kellemetlen helyzetbe hozni, pláne nem a forgalmazót.

A Kínából származó dolgok java része sem biztonságilag, minőségileg meg pláne nem felel meg az elvárásoknak, ezért is ilyen sok a probléma a kínai ajtók használatával. Nyilván, hogy van egy keret, amiből a gyártó, illetve majd a forgalmazó gazdálkodik, de sajnos a minőség és az olcsóság levét az ügyfél/felhasználó fogja meginni, nem pedig a pénzt zsebre tevő kereskedők. A kínai ajtógyártó cégek arra mentek rá, hogy nagy darabszámban gyártsanak, így le tudják nyomni az árakat, illetve az ajtó alkatrészeinek a vastagságán, anyagösszetételén tudnak sokat spórolni, miáltal piacon tudnak maradni a többi ajtógyártóval szemben. Tehát ha kínai ajtót akarunk venni, ezekkel legyünk tisztában, számoljunk azzal, hogy gond lesz az ajtóval, kilinccsel, zárszerkezettel, zárbetéttel.

Milyen szempontokat támasztunk a kínai ajtóval szemben a vásárlás előtt?

Több dolog motoszkál a fejünkben, de legelső körben az árat ikszeljük be a keresőben, hogy kiszűrje a méregdrága típusokat. Fontos a szín, a beszerelési határidő, próbálunk spórolni a számla nélküli megoldásokban. Valamiért elsiklunk a biztonság fontossága felett, mert meggyőz minket a kereskedő, hogy két zárral van ellátva és 16 ponton záródik. Emellett gondoljunk arra is, hogy beltéri vagy kültéri használatú lesz-e az ajtó, hány darab kulcsot ad hozzá a forgalmazó, mennyi garanciát vállalnak a beszerelést követően, fizet-e a biztosító, ha mégis valami probléma történik, netán betörési próbálkozás alá esik az ajtó.

Miért nem jó a beltéri a kültéri helyére, avagy ne spóroljunk a különbözeti összeg miatt

Kétfajta kínai ajtót különböztetünk meg, az egyik a zárt lépcsőházba beszerelhető, a másik pedig a kültéri időjárási viszontagságoknak kitett modell. Senkinek sem kell magyarázni, hogy mi a kettő között a különbség, de ne felejtsük el, ha ezen akarunk spórolni, meg fogjuk bánni, mert a lépcsőházi modell fényezése vékonyabban van elkészítve és a tűző nap 1-2 éven belül leégeti a festéket. Nem beszélve arról, ha eső vagy nedvesség éri elkezd rozsdásodni, ami szintén le fogja a fényes felületet szedni. Teljesen más a szigetelése a kültéri kínai ajtónak, mint egy lépcsőházi kivitelnek. Illetve még azt is számba kell venni, hogy kifele vagy befelé nyílik, mert ez sem mindegy a szigetelés és a mindennapi használat szemszögéből.

Miért lötyög a kínai ajtó a beszerelés után, létezik az, hogy feszül, majd bejáratódik?

A tökéletesen beépített kínai ajtó úgynevezett hermetikus zárással kell hogy működjön, amelyik nem így funkcionál, ott problémák vannak a beépítéssel. Sajnos ha rosszul van beépítve, azt már onnan kiszedni nem érdemes, nem is szabad, hiszen az ajtó olyan vékony lemezből készült, ami nem fog túlélni még egy beépítést. Ne higgyük el azt, hogy majd beállítódik, mert nem fog, ez csak egy szöveg arra, hogy kifizessék a rosszul elvégzett munkát. Ha ilyennel találkozunk, próbáljunk faragni, alkudni az árból, hiszen nem ez volt megbeszélve, elvégre a tökéletes munkavégzésért fizetünk, mégpedig elég sok pénzt.

Jellemző hibák a rosszul beépített kínai ajtóknál

Becsukás után kotyog, lötyög, nem fekszik föl az ajtólap a mágneses szigetelésre és átszűrődik rajta a hang. Ha a nyitás és zárás során nyekergő, kattogó, zörgő hangot hallunk, ez nem fog elmúlni, ez is a feszülés miatt hallatja a hangot. Amikor az ajtót kinyitjuk és elengedjük, meg kell hogy álljon, hiszen a függőleges és a vízszintes határozza meg a derékszögű beépítést. Ahol az ajtó elkezd becsukódni, ott a vízmérték nemigen volt a szerelésnél a szakember kezében.

Összefoglalás, hogy mit tegyünk, ha már megvan vagy ha még nincs meg a kínai ajtó

Ha mindenféleképpen a kínai ajtó mellett döntünk, olyan forrásból kezdeményezzük a vásárlást, illetve az azt követő beszereltetést, ahol a jövőben is tudunk a garanciális hibákkal jelentkezni. Akár új, akár már régen beépített ajtó esetén érdemes az alsó és a felső zárakat lecseréltetni, a betörő előtt járva egy lépéssel. Lötyögő, mozgó kilincsek cseréjét érdemes újra cserélni, hiszen a zárszerkezet élettartama ezzel kitolható, meghosszabbítható. Amennyiben tökéletes megoldást szeretnénk, akkor egy másod- vagy hevederzárat szereltessünk az ajtóra belülről, ezzel is kikövezve a 100 százalékos védelem felé vezető utat.