Ajtózárcsere a lakosság részére

Főként Budapesten végezzük a zárcsere műveletét, tehát budapesti lakosok számára nyújtunk olyan helyszíni szolgáltatást, ami szinte mindenki számára elérhető és megfizethető.  Az általunk elvégzett tevékenység után és a beszerelt anyagok felhasználása révén teljes körű garanciát tudunk biztosítani. Különböző kerületekben, különböző bejárati ajtók védik, vagy legalábbis próbálják védeni az ingatlanokat, de még sajnos így is egyre több betörési kísérlet van. Sajnos nincs kellő figyelem a biztonság tekintetében, nem foglalkoznak vele, mire kell figyelni, hogyan lehet megelőzni a betöréseket, milyen szakember szükséges a biztonsági feladatnak a végrehajtására. Ha minket választ, nemcsak szakértelmet/szaktanácsadást, de megfelelő zárakat is szerelünk be az ajtóba, illetve másodzárként az ajtókra. Amennyiben úgy látjuk, hogy már nem érdemes az ajtóra semmilyen energiát pazarolni, akkor célszerű egy másik ajtó vagy rács beszerelése, erre is tudunk különböző alternatívákat javasolni.

Miért szükséges a zárcsere mindennapjainkban?

Az zárcsere szükségessége fontos is lehetne a lakosságnak, hiszen a betörők előtt csak úgy tudunk haladni vagy előttük járni, ha látjuk, hogy mi történik a világban. Szakértőként próbáljuk megértetni és tapasztalatainkat továbbadni az ügyfelek részére, hogyan előzhető meg a betörés, milyen zárbetétekkel védhetjük ki ezeket a helyzeteket, illetve milyen pót- vagy másodzárakkal tudjuk a megerősítést az ajtón elvégezni. A rohanó világban a mindennapi problémák mellett nem foglalkozik senki az olyan kisstílű dolgokkal, mint az ajtó- vagy a zárcsere, de ha egy kicsit jobban végiggondoljuk a dolgot, hogy hazaérkezésünk után a családi békét és a nyugalmat tulajdonképpen a bejárati ajtó illetve a biztonsági zár biztosítja, akkor rájövünk arra, hogy mégis fontos a zárcsere a betörés megelőzése érdekében. Lakossági szolgáltatóként levesszük az önök válláról a terhet a zárcsere tekintetében, alternatívát nyújtunk különböző biztonsági dolgokra, pl. megelőzés, plusz biztonság. Telefonáljon, kérjen tőlünk időpontot a helyszíni felmérésre, majd a zárcserére! Zártechnikus kollégáink a legjobb tudásukat nyújtják, ha szükséges, a helyszíni zárcserét el is végzik azonnal, illetve egy másik időpontban az ajtó megerősítési feladatokat is ellátják.

Betörési trükkök, praktikák, tudnivalók

Minden embernek jogában áll tudni a 2020-as években, hogy milyen betörési trükköket, módszereket alkalmaznak a betörők. Nem engedheti meg senki magának, hogy a füle mellett elengedje ezeket a dolgokat, hiszen a legjobban a lakosság van veszélyeztetve a betörések által. Folyamatosan azokat az ajtókat pásztázzák a betörők, amelyek az ún. leggyengébb láncszemet képviselik. Ilyen a műanyag ajtó, a kínai ajtó vagy bármelyik olcsóbb faajtó. Mind a három esetben egy megfelelő zárcsere már biztonságosabbá tudja tenni az otthont, de ha komolyabb védelemben gondolkodunk, mint pl. egy másodzár vagy hevederzár, akkor megelőzhető az összes ilyen típusú behatolás.

A leggyakoribb betörési módszer az ún. zárbetét kettétörése, szétroppantása, ami egy ősi trükk. Ezután következik a sorrendben a befeszítés, ajtóberúgás, természetesen az ajtó tönkretételével. A harmadik helyen pedig az úgynevezett zárnyitás áll, különböző zárnyitó eszközökkel, pl. zárfésű, lamella-gyűjtő. Ezeket sajnos a betörők már az interneten vásárolják, így az olcsóbb, kevésbé bonyolult zárakat könnyedén ki is tudják nyitni. Amennyiben kérdése van az ajtaja biztonsági szintjéről vagy egy kicsit szeretne előre gondolkozni, hívja ügyfélszolgálati számunkat zárcserére vagy az ajtó plusz megerősítésére, mi akár egy munkanapon belül lehetőséget tudunk nyújtani ezekre a szolgáltatásokra.

A zárcsere szolgáltatás utáni előnyök élvezése

Elégedett ügyfeleink köre bizonyítja, hogy jó döntést hoztak, akik előre gondolkoztak és megelőzték a betörést. Egy régi, elavult, már nem biztonságos zárat ki kell kicserélni, vagy megerősítjük egy rászegző zárral az ajtót, miáltal 100 százalékos védelmet, nyugodtságot élvezhetünk az otthonunkban családunkkal együtt. Nyilván van egy anyagi oldala is ennek az egésznek, pl. a szerviz költség, a kiszállás, a munkadíj, az anyag, de hogyha alaposan végiggondoljuk ezt a helyzetet és kiszámoljuk ennek a másik oldalát is, hogy micsoda kárt tudna okozni a betörő vagyontárgyainak ellopásával, akkor rájövünk arra, hogy ez egy elenyésző összeg. Tehát egy jól megtérülő, hosszútávú befektetésről van szó, aminek elsősorban csak a pozitív hatásait élvezhetjük.